Hírek

Ezüst az ifjúsági olimpián
Dobogóra állhatott Kőszegi Míra az EYOF-on Bakuban
2019-09-19

A Bakuban tartott nyári európai ifjúsági olimpián (EYOF) ezüstérmet szerzett Kőszegi Míra, a BMTE atlétája. Edzője Bartha Attila. Míra az iskolai testnevelésórákon ismerkedett meg az atlétikával. A gyerekcsoportban még 60 méteren és távolugrásban próbálkozott, majd felkerülve az újoncokhoz, már 300 méteren állt rajthoz, ebből pedig szinte magától értetődően következett a 200 méter síkfutás és a 400 méter gát. A versenyző úgy nyilatkozott: a 400 gát az egyik legnehezebb futószám, mégis kedveli, mert rendkívüli türelmet, sok gondolkodást igényel. A versenyeken és az edzéseken – melyek több más szám tréningjeivel ellentétben soha nem egyformák – a legapróbb részletekre is figyelnie kell. Hozzátette, az igazán tökéletes kivitelezéshez rendkívül hosszú út vezet. A 2019-es esztendőben az egyik legnagyobb célja az volt, hogy eredményesen szerepeljen a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), és ez most sikerült. Kőszegi Míra heti hat edzéssel készül, így gyakorlatilag a vasárnap az egyetlen pihenőnapja, ám ekkor tanulnia kell.

Edzője, Bartha Attila korábban arról beszélt, hogy remek felépítésű sportolóról van szó, aki szerencsére – az ő közbenjárásának is köszönhetően – az elmúlt években igazán komolyan vette a felkészülést, s már a versenydrukkját is sikerült leküzdenie. Az idei tervekről szólva a tréner kiemelte, alapvetően három versenyre készülnek, a bakui nyári EYOF-ra, a svédországi junior Európa-bajnokságra, illetve a felnőtt magyar országos bajnokságra. A 2023-as budapesti felnőtt atlétikai világbajnokság ugynakkor kitűnő alkalmat nyújthat arra, hogy a fiatal magyar atlétatehetségek, köztük Míra is, megmutassák, mire képesek magyar színekben, hazai közönség előtt.

(VH-nemzetisport.hu)