Budafok-Tétény Online
közösségi szolgáltató portál
2012. február 4-e, szombat, Ráhel, Csenge napja van, ez az év 5. hete.
Várható időjárás ma délután: havazás, -9°C, holnap délelőtt: havazás, -12°C.
Az alábbi írás az archívumban van. A benne olvashatók elavultak lehetnek.
Február 24-én este a Városház téren emlékünnepet tartottak a kommunizmus áldozatainak tiszteletére. A tér megtelt emlékező polgárokkal, Szabolcs Attila polgármesterrel az élen megjelentek az önkormányzat vezetői, több díszpolgár, köztük Priska J. Tamás ’56-os elítélt. Ott volt Wittner Mária díszvendég, az ünnep szónoka is.
A polgármesteri kabinet részéről Haász Orsolya köszöntötte a megjelenteket, kiemelve azt, hogy Németh Zsolt parlamenti képviselő nem jöhetett el, mert a Visegrádi Négyek konferenciájára volt hivatalos. Az ünnep a Himnusszal vette kezdetét, majd Szatmári Attila színművész elszavalta Tollas Tibor versét, melynek refrénje a börtönablakra utalt: „...elvették ezt is, a tenyérnyi napot, bebádogoztak minden ablakot... ha nem vigyáztok, az egész világon bebádogoznak minden ablakot.”
A vers után Németh Zoltán alpolgármester rövid beszédében elmondta, hogy nem szabad felejteni a múltat, bár sokan szeretnék feledtetni a bűntetteket, ez azonban nem sikerülhet, hiszen mi is itt vagyunk, s megakadályozzuk ezt. Utalt arra, hogy ma az iskolában a történelemórán a kijelölt téma épp az ’56-os forradalom megtorlása volt. Milyen véletlen, vagy talán nem is az? – tette fel a szónoki kérdést Németh Zoltán. Külön köszöntötte Wittner Máriát, aki – mint mondta – negyven évvel ezelőtt szabadult Kádár börtönéből.
Wittner Mária szabadságharcos – akit ’58-ban halálra, s aztán „kegyelemből” hosszú börtönbüntetésre ítéltek – beszédében emlékeztetett arra, hogy a „módszerváltoztatás”, vagyis a rendszerváltás után tíz évvel döntött úgy a polgári kormány, hogy emléknapot tart a kommunizmus áldozatainak tiszteletére. A „baloldali értékrend” nevében évek óta riogatják az embereket azzal, hogy a polgári kormányzás milyen veszélyekkel jár. „Mi is ez a baloldali értékrend, amely a humanizmusra, a segítőkészségre, az alapvető emberi értékekre hivatkozik – kérdezte Wittner Mária, s rögtön válaszolt is rá – 19-ben anarchizmust, akasztófa-erdőt jelentett, ’45-ben szovjet megszállást, ’47-ben kékcédulás választást, aztán internálást, a parasztság kulákosítását, a papság üldözését, perek sokaságát. ’56-ban árulást, ismét akasztófa-erdőt, a csalárd módon haldokolóhoz kihívott, s útközben galád módon meggyilkolt pap, Brenner János halálát, börtönéveket, s aztán …a langyos dagonyát”. Mi történt 90-ben? – folytatta beszédét – ...a vörös kommunisták vörös kapitalistává változtak, ami lassú egzisztenciális megsemmisülést, fagyhalálokat jelent , ez a szocialista párt végterméke. „Akarnak-e az isteni értékrend mellé állni? Tegyenek érte!” – fejezte be beszédét Wittner Mária, akinek szép ajándékot nyújtott át Szabolcs Attila polgármester és Németh Zoltán alpolgármester; egy kerámiaképet, Gy. Kamarás Kata alkotását, amely Életfát ábrázol. Szabolcs Attila hangsúlyozta, hogy az életfa is jelképezi azt, hogy amíg van egy kis remény, mindig lehetséges az újrakezdés.
Az ünnep a Nádasdy Iskola diákjainak előadásával folytatódott, a kórust Szilágyi Erzsébet készítette fel, Sisak András tanár állította össze a műsort. Az emlékünnepen végül megkoszorúzták Szervátius Tibor szobrát. Elsőként a Pofosz XXII. kerületi szervezete helyezte el az emlékezés virágát. Az önkormányzat nevében Szabolcs Attila, Németh Zoltán és Karsay Ferenc alpolgármester, dr. Répás Judit aljegyző és a díszpolgárok koszorúztak. Őket követték a kerületi egyházak képviselői, a közoktatási intézmények, a civil szervezetek és a pártok képviselői. Az ünnep a Szózat eléneklésével zárult.
Az este kötetlen beszélgetéssel folytatódott a Záborszky-teremben. Először Németh Zoltán alpolgármester kérdezte Wittner Máriát, majd a nagyszámú érdeklődő személyesen is feltehetett kérdéseket a szabadságharcosnak. Szabolcs Attila kitért arra, hogy Nyugaton sokan nem értik, miért nem enyhül Magyarországon a politikai szembenállás. Svédországban például van a választás, ott megküzdenek egymással a pártok, de aztán megnyugszanak a kedélyek – szokták mondani. Erre csak egy válasz lehet – hangsúlyozta a polgármester - nálunk a parlamentben egymással szemben ülnek az áldozatok és egykori bíráik, üldözőik, és azok leszármazottai.
Az eseményen készült fotók a fotóalbumban láthatók.
bwgy
2010. február 25.
© Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal: 1221 Budapest, Városház tér 11. Tel.: *229-2611, fax: 229-2697, e-mail: onkormanyzat@bp22.hu
Honlapszerkesztő: Papp Tibor, e-mail: szerk@bp22.hu, tel.: 06-30-602-0122
Hirdetés
Apróhirdetések
Önkormányzati hírek
- Gyógyításnak álcázott szépészet
- Védekezés a hideg ellen
- A GKU-078 forgalmi rendszámú gépjármű ügye
- Képviselő-testületi ülés
- Veszélyes is lehet a jég!
- A Csöpi Borozó zajkibocsátási határértékének megállapítása
- Kisgyermeknevelő
- Pedagógus-díszoklevelek
- Véleményezhető a KÉSZ módosítása
- A Ringló Söröző zajkibocsátási határértékének megállapítása
- Az okmányirodai ügyeket érintő fontosabb változások
- Polgármesteri titkár
Árverésen eladó tároló

Február 7-ei nyilvános árverésünkön értékesítjük a Gézavár utca 10. sz. alatti 22 négyzetméteres tárolót.
Bérelhető pince

Bérbevételre kínálunk a Kossuth Lajos utcában egy 350 négyzetméter alapterületű pincét.
Bérelhető ikergarázs

Bérbevételre kínálunk a Leányka utca 18-ban egy 40 négyzetméter alapterületű ikergarázst.
Legújabb pályázatok
- Szeretnél EuroDesk helyi partner lenni a Közép-magyarországi régióban?
- Innomax díj
- Zalaegerszegi országos faműves konferencia és pályázat
- Indul a Szépzöld.hu és a Gulliver Játék Rajz- és Építőversenye!
- Múzeumok Mindenkinek Program - Múzeumok oktatási-képzési szerepének erősítése / TÁMOP-3.2.8.B-12/1
- Pedagógus-továbbképzések kedvezményesen
- Pályázat szakmai kurzusok vezetésére
- Picinkék szülei önfoglalkoztatóvá válnak
- Magyar kézműves remek X.
- Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok







