Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület

Budafok-Tétény Online

közösségi szolgáltató portál

2012. május 19-e, szombat, Ivó, Milán napja van, ez az év 20. hete.
Várható időjárás ma délelőtt: derült, 6°C, ma délután: gyengén felhős, 23°C.

Kárpát-medencei Borászok 7. Találkozója
Tartalomhoz Menühöz

Kubik Anna alternatív Kossuth-díjat kapott

Alternatív Kossuth-díjat kapott Kubik Anna, kerületünkben élő Jászai Mari-díjas színművész, aki a drámairodalom szinte minden nagy női szerepét eljátszotta negyedszázados pályafutása során. A díjat március 18-án a budapesti Pintér Galériában adták át. A Független Hírügynökségnek adott nyilatkozatában Kubik Anna elmondta, hogy egész életét a nemzeti színjátszásra tette fel.

Kubik Anna 1981-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Tagja volt a Nemzeti Színház, a Budapesti Kamaraszínház, a Művész Színház és a Thália Színház társulatának, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze.
1986-ban Jászai Mari-díjat, 1988-ban Magyar Művészetért díjat kapott, 2002-ben Érdemes Művész lett.

Az alternatív Kossuth-díjat 1996-ban hozták létre, ötfős kuratórium dönt a díjazottak személyéről. Az Alternatív Magyar Művészeti Díj Alapítvány tagjai: Jankovics Marcell filmrendező, Makovecz Imre építész, Melocco Miklós szobrászművész, Schrammel Imre keramikus, valamint Szőnyi Erzsébet zeneszerző, valamennyien Kossuth-díjasok.
Tavaly Medveczky Ádám Liszt-díjas karmester kapta az alternatív Kossut-díjat.

2009. március 24.

© Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal: 1221 Budapest, Városház tér 11. Tel.: *229-2611, fax: 229-2697, e-mail: onkormanyzat@bp22.hu
Honlapszerkesztő: Papp Tibor, e-mail: szerk@bp22.hu, tel.: 06-30-602-0122

Belépés, regisztráció
Regisztráció

Hirdetés

38. Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012. május 11–25.
3-1-2

Eladó, kiadó önkormányzati ingatlanok

Árverésen eladó kivett lakóház, udvar és felépítmény

Árverésen eladó kivett lakóház, udvar és felépítmény
Május 29-ei nyilvános árverésünkön értékesítjük a Tóth József utca 36. sz. alatti kivett kivett lakóházat, udvart (209 m2) és felépítményt (181 m2).

Árverésen eladó kivett beépítetlen terület és gazdasági épül

Árverésen eladó kivett beépítetlen terület és gazdasági épül
Május 29-ei nyilvános árverésünkön értékesítjük a Pedellus utca 23. és 25. sz. alatti kivett beépítetlen területet (3325 m2) és gazdasági épületet, udvart (800 m2).

Árverésen eladó kivett óvoda és felépítmény

Árverésen eladó kivett óvoda és felépítmény
Május 29-ei nyilvános árverésünkön értékesítjük a Tóth József utca 30. sz. alatti kivett kivett óvodát (521 m2) és felépítményt (169+44 m2).
Több ingatlan

Több ingatlan

Egészség 22
Környezetvédelem
Szociális Szolgálat
Városmarketing stratégia
Képviselőkereső

Legújabb pályázatok

pafi.hu