Budafok-Tétény Online
közösségi szolgáltató portál
2012. május 19-e, szombat, Ivó, Milán napja van, ez az év 20. hete.
Várható időjárás ma délelőtt: derült, 6°C, ma délután: gyengén felhős, 23°C.
„Hegyfok a víz felett”
Promontort, a mai Budafokot illette a találó latin elnevezés, amit a közeli Nagytétény területén állomásozó rómaiaktól kapott e páratlan szépségű vidék, mely a főváros huszonkettedik kerületeként ma is megannyi kincset rejt látogatói számára. Kérjük, tartsanak velünk, és készüljenek fel a múlt és jelen találkozására, egy valóságos időutazásra! S hogy hol is kezdjük a régi-új Budafok-Tétény felfedezését?
Ahol a vén Duna elköszön Budapesttől és dél felé veszi az útját, ahol a folyó fölé emelkedő dombvidék hangulatos utcácskáit ódon lépcsősorok kötik össze, ahol igazi sváb specialitásokat kóstolhatunk sramlizene mellett és torkunkat jófajta magyar borokkal öblíthetjük Európa legnagyobb pincerendszerének bolthajtásos borkatakombáiban, ahol a multiplex mozik világától és a csillogó bevásárlóközpontoktól egy kőhajításnyira történelmi kalandozást tehetünk föld alatt és föld felett. Főúri kastélyok termeiben, zarándokutak feszületei alatt, római erődök köveinél, barlanglakok üregeiben vagy a közelmúlt szoborgólemei között.
Mindemellett ne felejtsék otthon a túrabotot és lovaglócsizmát, a védősisakot és fürdőruhát, a golfütőt és kerékpárt, a kisestélyit és színházi látcsövet, a trópusi kalapot, horgászbotot és a tengerészsapkát sem! Mindegyikre szükség lesz e dél-budai kerületben.
Tudta-e, hogy Promontor, Budafok latin nevének fordítása „sziklaszirt, kiemelkedő hegyfok”?
Budafok-Tétény hagyományőrzői:
www.klauzal.hu,
www.peterpalkor.hu,
www.baratikorok.hu,
www.rozsavolgyegyesulet.hu,
www.budatetenyikor.hu
„Camponától Camponáig”
Kétezer év és számtalan emlék Budafok-Tétény történetéből
Kerületi sétánk során a ránk maradt műemlékek jelen időben mesélnek a múltról, szemléletesen végigvezetnek Budafok-Tétény egész történelmén. Aquincum közelsége miatt nem meglepő, hogy itt, a mai Nagytétény területén egy római erőd maradványait tárták föl, melytől nem messze a közelmúltban épült a hasonló nevű, impozáns, 53 ezer négyzetméteres szórakoztató- és bevásárlókomplexum. Az ókori Camponát és a mai Camponát térben csak pár kilométer, időben azonban évezredek választják el egymástól. A Domitianus-Hadrianus császárok uralkodása alatt épült erőd (castellum) és katonai település a római limes egyik pontja volt, az ásatások során előkerült leletanyagot a Magyar Nemzeti Múzeumban és a szomszédos Száraz–Rudnyánszky kastélyban, vagy ahogy ismertté vált, a Nagytétényi Kastélymúzeum kőtárában helyezték el.
Ősszel az „Ókori Víg Napok” rendezvény alatt a kastély parkja két napra élettel teli római helyszínné, a „Szerelmes kentaur” kertjévé változik, élményszerűen bemutatva az ókor tárgyi, zenei, harcászati kultúráját, művészeti és tudományos életét. A honfoglalást követően Nagytétény területe Árpád egyik vezérének, Töhötömnek (Tétény) volt téli szálláshelye. 1264-ben IV. Béla az akkori Csút-szigeten (ma Háros-sziget) monostort alapított, ahol 1279-ben IV. (Kun) László király tartotta országgyűlését a kun kérdés rendezésére. A monostort és birtokait 1482-ben Mátyás király a pálos rendnek adományozta, ám az a faluval együtt a török veszedelem alatt elpusztult.
Sok hasznos információ az európai limesről és a magyarországi római emlékekről: www.ripapannonica.hu, www.mult-kor.hu
A 150 éves török uralom után Tétényt a neves kastélyépítő, Száraz György, majd lánya, Júlia és veje, Rudnyánszky József telepítette újra 1720-tól. A nagytétényi Száraz–Rudnyánszkykastély a magyarországi késő barokk építészet egyik gyöngyszeme, jelenleg az ország egyetlen bútormúzeuma. A közelben a Nagyboldogasszony Plébániatemplom áll, kertjében a barokk Szentháromság-emlékoszloppal, melyet az 1740-es években dúló pestisjárvány emlékére emeltek.
Az újjáépítés idejében kezdődik a mai Budafok-Tétény története. Járjuk be Budafok-Tétény legrégebbi utcáját – és egész történelmét –, ahol egymást érik a ránk maradt építészeti emlékek. Savoyai Jenő herceg 1717-ben új kastélya köré sváb parasztokat, iparosokat, bortermelőket, „Donauschwabeneket” telepített, akik Brunnthal – a mai Péter-Pál utca – völgyében építkeztek, és hamarosan felvirágoztatták Tétény és Promontor községet. Az 1739–40-es pestisjárvány emlékére emelt Péter-Pál kápolnától indul a Jézus szenvedéstörténetét bemutató keresztút, melynek utolsó stációja a Kálvária barlangja fölött helyezkedik el, mészkőből faragva.
Sétánkból nem maradhat ki a Savoyai Jenő téren álló barokk stílusú Szent Lipót Plébániatemplom, és a budatétényi, 1780-ban épült Szent Mihály-kápolna.
Informació a hagyományőrző Péter-Pál Napokról: www.peterpalkor.hu
Az 1886-os évtől Promontor nagyközséget látványos fejlődési hullám érte el, megindult az élelmiszer- és könnyűipar fejlődése és ezzel összefüggésben a német nemzetiség asszimilációja. 1883-ban született meg a magyaros Budafok elnevezés is. A század közepétől gyárak, üzemek települtek ide – pl. sör-, pezsgő-, élesztőgyár, sajtüzem, gyufa-, nyomdafesték-, zománcedénygyár, a Chinoin, a Metallochemia – és kastélyok, nagypolgári kúriák épültek.
A ma jobb sorsára váró, a francia romantika stílusjegyeit viselő Czuba–Durozier-kastély (1887) pincéjében egykor konyaküzem működött. A részben ma is látogatható, francia lovagvárak mintájára a századfordulón épült Törley-kastély, Budafok arculatának emblematikus épülete, a néhai pezsgőgyáros otthona. Tőszomszédságában áll a korhűen felújított szecessziós Sacelláry-kastély, mely Törley feleségének készült egykoron. A családi épületegyüttes utolsó tagja a magaslatra épített, szecessziós stílusú, keleti elemekkel díszített, kupolás Törley-mauzóleum. Az 1929-ben épült szecessziós Városházát máig fontos műemlékként tartjuk számon. Budafok 1926-ban kapott városi rangot Záborszky Nándor polgármestersége alatt. 1950-ben Budatéténnyel és Nagytéténnyel együtt XXII. kerületként Budapesthez csatolták. A kerület jelentős része még ma is őrzi falusias, kertvárosi-nosztalgikus hangulatát.
Az 1960-as évek végére felszámolt 300 pincelakásból mára egyetlen maradt meg emlékül, amely előzetes időpont-egyeztetés után megtekinthető.
Még több információ Budafok-Tétény kastélyairól: www.kastely.lap.hu, www.sacellarykastely.hu
Az utóbbi évek nagy beruházásai közül említésre méltó az M0 körgyűrű 1990-ben átadott, kerület felett átívelő szakasza a Hárosi híddal. A közelmúlt történelmének 41 monumentális relikviáját a Szoborpark őrzi, amely Európában egyedülálló gyűjtemény. Látogatása szinte kötelező program a magyar történelmet megismerni kívánók számára.
1999-től élvezheti a kerület lakossága a Campona Bevásárló és Szórakoztató Központ nyújtotta előnyöket: a 11 termes multiplex mozit, a világmárkákat árusító üzletek kínálatát, a számtalan gyorséttermet, a játéktermeket és a hazánkban egyedülálló, 3000 négyzetméteren berendezett Tropicariumot. A bevásárlóközpont mellé települt Média Center Campona székházával – mely az RTL Klub Televíziónak is helyet ad – Budafok a Dél-budai régió vezető szórakoztató- és médiaközpontjává lépett elő, melyet csak erősít a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ számtalan programja, és a Budafok-Tétényi Hajós Alfréd Tanuszoda szolgáltatásai, mint sportolási lehetőség. A nemzetközi elismertségű, kerületi Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar és a Budafok Big Band is gyakori vendége a művelődési háznak.
Eredeti helyszínen, a közel 150 éves Vojnovich–Huszár Villában látja vendégül az érdeklődőket a zenész Fodor család, akik a házi zenélés legjobb hagyományait elevenítik fel. Budafok-Tétény kulturális életének legfőbb eseménye a Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál. Rendkívül színes programjából kiveszik részüket az említett kulturális helyszínek, a magángalériák, a közösségi házak.
Még több budafok-tétényi kulturális információ: www.keramiapark.hu, www.vojnovich.hu, www.klauzalhaz.hu, www.fesztival22.hu, www.nagytetenyi.hu, www.tropicarium.hu, www.promontortv.hu
Történelmi sétánk során említettük már a Száraz–Rudnyánszky kastélyt, vagy ahogy ismertté vált, a Nagytétényi Kastélymúzeumot. Állandó kiállítása egyedülálló módon végigkíséri az európai bútorművesség kézműves korszakát a gótikától a biedermeierig. A 28 teremben kiállított több mint 300 bútor és bútoregyüttes mellett kályhák, csillárok, szőnyegek, falikárpitok, kerámia- üveg- és ötvöstárgyak érzékeltetik öt évszázad lakókörnyezetét.
A kastély és parkja tavasszal a „Korok–virágok” kiállítás során virágba borul, mely alkalommal neves virágkötők készítik el kompozíciójukat a termekben. Advent várakozással teli illatos és fűszeres hangulata a köztudatban egyre inkább összekapcsolódik a kastélymúzeummal, mely egész decemberben „Karácsony a kastélyban” címmel kiállításaival és programjaival sokak számára immár nélkülözhetetlenné vált az ünnepi előkészületekhez.
Hasznos információk a kastély életéről: www.nagytetenyi.hu
Budafok, a szőlő és a bor városa
Szinte egy európai fővárosnak sem akad olyan jelentős történelmi borkultúrával megáldott városrésze, mint Budapestnek a XXII. kerület, melynek műemlékeit, programjait is lépten-nyomon áthatja a nagymúltú borkultúra. A szőlőművelés emlékéről és a feldolgozás folyamatáról számos utcanév emlékezik meg: Akó, Borkő, Donga, Pezsgő, Pincemester, Rizling stb. utca. S bár maga a terület sosem tartozott egyetlen borvidékhez sem, pincéiben mégis megtalálható hazánk valamennyi tájegységéről származó nemes nedűje, így a budafoki pincékbe látogatva teljes keresztmetszetet kaphatunk neves borvidékeink kínálatából.
Európában egyedülálló az a 40 kilométernyi feltárt, összefüggő pincerendszer, mely a városrész alatt húzódik. A hegyek gyomrában lévő közel 100 millió liter tárolókapacitás, a palackozóüzemek, a pezsgőérlelő pincék, hangulatos pincelátogatások és borkóstolók, a művészien faragott ódon hordók és borászati eszközök mind-mind részei Budafok-Tétény mai arculatának. Különlegességük, hogy Budafok-Tétény területén nem téglából kirakott pincéket találunk, hanem vájt és fúrt üregeket.
A világ legnagyobb, használatban lévő fahordója is itt, a Hungarovin Leanderes (Sörház utca) pincéjében látható 1974 óta. A több ágból álló egykori Brückner-féle borpincében létesült a legendás Borkatakomba Étterem, mely a finom ízek mellett borászati múzeumában is emléket állít az ősi szakmának. Budafok-Tétény borkultúrájának emblematikus épülete a György Villa, mely 1825-ben klasszicista kúriaként épült, majd 1867-re érte el mai arculatát Dőry György borkereskedő jóvoltából, ma a Hungarovin vendégháza. A vendégvárásból kiveszik részüket a magán- és családi pincészetek, melyek saját termékkínálatukkal és egyéni hangulatukkal változatos színfoltjai a helyi borturizmusnak. Debreczeni Szőlőbirtok és Pincészet, Garamvári Szőlőbirtok, Héleman Borbarlang, Hungarovin Leanderes Pince, István Bortrezor és Pince, Katona Borház, Kőnig Pince, Lics Pincészet, Promontorbor Szőlő és Borgazdasági Zrt., Seybold-Garab Pince, Sümegi és Fiai Szőlőbirtok és Pincészet, Törley Pezsgőpincészet Kft., Záborszky Pince, – néhány név a legjelentősebbekből. A pincészetek előzetes bejelentkezés alapján látogathatók.
Magyarországon elsőként indult Budafok-Tétényben borászképzés 1901-ben. A BCE Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola tangazdaságában 4 hektáros szőlőterület biztosítja, hogy a borkészítés folyamata az első lépéstől az értékesítésig követhető legyen. Az elmúlt 15 évben végrehajtott műszaki fejlesztéseknek köszönhetően boraikat egyre jobb minőségben tudják készíteni, aminek eredménye az egyedi termőhelyre utaló „Főváros bora” elnevezésű palackos borcsalád. S hogy miként járhatjuk be a kerület összes borászatát zeneszó kíséretében akár egyetlen nap alatt?
1990 óta minden év szeptember elején a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál jelenti ezt a méltán rangos rendezvényt, mely a főváros egyik legszínvonalasabb gasztronómiai fesztiváljává nőtte ki magát. Három nap alatt gyermekektől az idősekig garantáltan mindenki találhat élvezetes programot a pincék és színpadok gazdag műsorkínálatában. Ezalatt a boros gazdák és pincemesterek kora délelőttől késő éjszakáig kiváló boraikkal, finom falatokkal, beavató szakmai programokkal várják az ínyenceket. A fesztivál egyik látványossága a Promontórium Borlovagrendi taggá fogadás és a Chevaliers Törley Pezsgőrend avatás. A Nagytétényi Polgári Kör szervezésében zajlik a Nagytétényi Szüreti Mulatság, mely szőlőáldással kezdődik, majd látványos történelmi felvonulás indul Nagytétény utcáin.
For more “wine programmes” in Budafok-Tétény: www.budafokiborfesztival.hu, www.szuret.hu, www.torley.hu, www.palacecatering.hu, www.gyorgyvilla.hu, www.garamvariszolobirtok.hu, www.istvanpince.hu, www.katonaborhaz.hu, www.licspince.hu, www.sumegi.hu, www.zaborszky.co.hu, www.borvilla.hu, seybold-garab.com, www.promontorbor.hu, www.soos-bp.sulinet.hu
Sport és természetjárás budafok-tétényi tájakon
A bemutatótermekből, borospincék hűvöséből megtérve jólesik egy hosszabb-rövidebb túra Budafok-Tétény természeti tájain. Nem is gondolnánk, hányféle sportolási lehetőség vár ránk e változatos séta során! A 11 hektáros Tétényi-fennsík Budafok-Tétényhez tartozó része fokozott védelem alatt áll. Flórája és faunája nemcsak hazai, hanem európai szinten is kiemelt természeti értéket képvisel. A leánykökörcsin, a piros kígyószisz, a vitéz kosbor vagy a homoki kikerics, többféle pók- és lepkefaj mellett a pannon gyík, valamint kétéltűek és madarak tartoznak a terület zoológiai értékei közé.
A terület szomszédságában található a 36 hektáros golfkomplexum, a Budapest Highland Golf Club & Academy. Lenyűgöző panoráma tárul a szemlélődő elé a közel háromezer méter hosszú, kilenclyukas pályaszakaszokról. A 2000-ben bejegyzett Lovakért és Lovaglásért Alapítvány a 30 éve működő Tétényi Dunapart Lovasklubbal karöltve 2008 novemberében avatta új lovardáját a Dunatelep északi oldalán. Versenyeikkel, nyári táboraikkal, szakképzett oktatással, barátságos klubrendezvényeikkel várják a lovassport szerelmeseit 10 éves kortól. A kerület 9 kilométernyi folyó- és ártérszakasza ma is meghatározó területe e tájnak. A víz minősége egészen a II. világháborúig fürdésre alkalmas tisztaságú volt, partján parkerdős sétányok épültek, ahol a kisvendéglők budafoki borokkal várták a polgárokat.
A Hárosi-öbölben a Baross Gábor Horgász Egyesület barátságos horgásztanyáját találjuk, mely már 1946 óta biztosítja tagjainak a sikeres horgászatot. A tanyával szemben jól látható az ősfákkal és bokrokkal dúsan benőtt félsziget, amely természetvédelmi terület. A testedzés hagyományosabb módját a kerület több fitnessklubja biztosítja, – pl. Budafok Fitness, Bakos Fitness, Budafitness Tétény – ahol aerobicórák, súlyzós testépítés és szauna is igénybe vehető.
Kellemes időtöltés a magánberuházásban működtetett Álomautó Múzeum/Kiállítás megtekintése, mely Budafok-Tétény központjában, az Oroszlános udvar 3700 négyzetméterén látható, közel 60 db európai és amerikai veterán autócsodával. A Budatétényi Rózsakiállítás – a Campona épületével szemben – valójában kutatási terület, s csupán arra a két hétre nyílik meg a nagyközönség előtt, amikor a rózsák először bontják ki virágaikat és tündökölnek teljes díszükben. Több mint ötven évvel ezelőtt dr. Márk Gergely rózsanemesítő megálmodta és létrehozta Európa akkor második legnagyobbjának számító Rozáriumát, melyben alapításakor 2740 rózsafajta volt megtalálható, ez mára 1300-ra apadt, az egykor 10 hektáros területből mára mindössze 2,5 hektár maradt. Az önkormányzat és a helyi polgári körök közös szándéka a Rozárium fejlesztése és bekapcsolása a kerület turisztikai vérkeringésébe.
Még többet Budafok-Tétény szabadidős lehetőségeiről: www.harosihorgaszat.hu, www.lolok.hu, www.highlandgolf.hu, www.alomautokiallitas.hu, www.budafitness.hu, www.zoldjovo.hu
Hasznos információk
Polgármesteri Hivatal
- 1221 Budapest, Városház tér 11.
(+36-1) 229-2611 www.bp22.hu
Szállás- és étkezési lehetőségek
- Hotel Aquarius****
1225 Budapest, Nagytétényi út 372. (+36-1) 207-8100 - Budafok Panzió
1222 Budapest, Lőcsei u. 5. (+36-1) 266-9846 - Belle Fleur Panzió
1221 Budapest, Bencés u. 32. (+36-1) 228-2374 - ELTE Nagytétény kollégium
1223 Budapest, Nagytétényi út 162-164. (+36-1) 362-2319 - Borköltők Társasága Pinceétterem
1223 Budapest, Jókai u. 26. (+36-1) 424-5115 - Leroy Cafe – Campona
1222 Budapest , Nagytétényi út 37-43. (+36-1) 424-3434 - Feeling Café – kávézó és kávéüzlet
1222 Budapest, Nagytétényi út 37-43. (+36-1) 424-3209 - Coffee Cantina
1222 Budapest, Nagytétényi út 37-43. (+36-1) 424-3137 - Flamo kávézó és büfé
1223 Budapest, Rákóczi út 20/b. - Krémes Cukrászda
1221 Budapest, Savoyai Jenő tér 1. (+36-1) 229-2402 - Spiller Cukrászda
1221 Budapest, Kossuth Lajos u. 25-29. (+36-1) 229-2533 - Szilvi Cukrászda
1225 Budapest, Nagytétényi út 278. (+36-1) 207-1486 - István Tanya Étterem
1221 Budapest, Magdolna u. 24. (+36-1) 229-0139 - Kastély Étterem
1225 Budapest, Szentháromság tér 3. (+36-1) 207-0712 - Akácos Vendéglő
1223 Budapest, Nagytétényi út 174. (+36-1) 362-5827 - Aquarius Hotel Étterem
1225 Budapest, Nagytétényi út 372. (+36-1) 207-8100 - Betérő a Sekrestyéshez Étterem
1225 Budapest, Szabadság u. 1. (+36-1) 207-1665 - Borkatakomba Étterem
1222 Budapest, Nagytétényi út 64. (+36-1) 227-0070 - Wohner Étterem
1222 Budapest, Lánc u. 10. (+36-1) 226-0184 - Lángos Étterem
1222 Budapest, Tóth József u. 21. (+36-1) 226-3528
Sportlétesítmények
- BMTE sportpálya
1222 Budapest, Promontor u. 89/a. (+36-1) 227-0740 - Pokorny Sporttelep
1222 Budapest, Kevély u. 7. (+36-1) 424-6247 - Hajós Alfréd Tanuszoda
1222 Budapest, Nagytétényi út 31–33. (+36-1) 424-5307 - Duna Szabadidő és Tömegsport Klub
1225 Budapest, Dunapart u. 24. (+36-1) 207-0944 - Budapest Highland Golf Club & Academy
1224 Budapest, Dózsa György u. 99-103. (+36-1) 362-8020
XXII. kerületi Rendőrkapitányság
- 1221 Budapest, Városház tér 7. (+36-1) 229-2622
Gyógyszertárak
- Szentlélek Gyógyszertár
1221 Budapest, Káldor A. u. 3–5. (+36-1) 229-1726 - Melissa Gyógyszertár
1224 Budapest, Dózsa Gy. út 70. (+36-1) 362-2652
Orvosi ügyeletek
- 24 órás felnőtt ambuláns- és kijáróügyelet
1221 Budapest, Káldor Adolf u. 5–9. (+36-1) 229-1758 - Gyermekszakorvosi ambulancia és kijáróügyelet Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet
1023 Budapest, Bólyai u. 5–7. (+36-1) 212-5979 - Szakorvosi rendelőintézet
1221 Budapest, Káldor Adolf u. 5-9. (+36-1) 226-1777 - Fogorvosi rendelők
1221 Budapest, Káldor Adolf u. 5-9. (+36-1) 226-1777 - Gyermek, ifjúsági fogorvosi rendelők
1222 Budapest, Tolcsvay u. 6/c (+36-1) 226-8754
1222 Budapest, Magasház u. 4. (+36-1) 226-8895
Posta
- 1224 Budapest, Dózsa Gy. út. 55. (+36-1) 362-4502
- 1221 Budapest, Városház tér 19. (+36-1) 229-3774
- 1225 Budapest, Nagytétényi út. 268. (+36-1) 207-2919
- Campona postahivatal
1222 Budapest, Nagytétényi u. 37-43 (+36-1) 424-3101
Könyvtárak
- 1221 Budapest, Kossuth L. u. 30. (+36-1) 424-5989
- 1225 Budapest, Nagytétényi u. 264. (+36-1) 207-5257
ATM automaták
- OTP Bank
OTP bankfiók 1221 Budapest, Kossuth L. u. 31.
OTP ATM 1221 Budapest, Városház tér 11.
Campona Shopping Center – OTP bankfiók 1223 Budapest, Nagytétényi út 37–43. - MKB Bank
1221 Budapest, Kossuth Lajos utca 25-27. - K&H Bank
K&H bankfiók 1221 Budapest, Kossuth Lajos utca 25-29. - CIB Bank
Campona Shopping Center – CIB bankfiók
1222 Budapest, Nagytétényi út 37–43.
Múzeumok, látnivalók
- Memento Park (Szoborpark)
1223 Budapest, Balatoni út – Szabadkai utca sarok
(+36-1) 424-7500 - Száraz-Rudnyánszky kastély – Nagytétényi Kastélymúzeum
1225 Budapest, Kastélypark utca 9-11.
(+36-1) 207-0005 - Törley Mauzóleum
1221 Budapest, Sarló u. 6. - Törley-kastély
1221 Budapest, Anna u. 5-7. - Barlanglakás
1222 Budapest, Veréb u. 4. (+36-30) 971-7387
Előjelentkezés egy nappal előbb - Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ
1222 Nagytétényi u. 31-33. (+36-1) 226-0559 - Álomautó Múzeum/Kiállítás
1221 Budapest, Leányka u. 1/b. (+36-1) 203-1746
Egyházak
- Budafoki Baptista Gyülekezet
1221 Budapest, Péter-Pál u. 17. (+36-1) 424-7327 - Budafoki Evangélikus Egyházközség
1221 Budapest, Játék u. 16. (+36-1) 229-2538 - Názáret Missziósház és Szent Arnold Lelkigyakorlatosház
1223 Budapest, Bajcsy-Zsil. u. 3–5. (+36-1) 424-0930 - Budapest-Budafoki Református Egyházközség
1221 Budapest, Demjén István u. 2. (+36-1) 229-2278 - Nagytétényi Református Egyházközség
1225 Budapest, Angeli u. 13. (+36-1) 207-1880 - Baross Gábor-telepi Római Katolikus Plébánia
1224 Budapest, Dózsa György út 80. (+36-1) 362-4518 - Budafok-Belvárosi Római Katolikus Plébánia
1221 Budapest, Plébánia u. 2. (+36-1) 226-0984 - Budafok-Felsővárosi Római Katolikus Plébánia
1222 Budapest, Pannónia u. 48. (+36-1) 228-4870 - Budatétényi Római Katolikus Plébánia
1223 Budapest, Lépcsős u. 8. (+36-1) 362-1691 - Nagytétényi Római Katolikus Plébánia
1225 Budapest, Szabadság u. 2. (+36-1) 207-4894 - Rózsakerti Baptista Közösség
1223 Budapest, Dézsmaház u. 33. (+36-20) 886-3717
Bevásárlóközpont
- Campona Bevásárló- és Szórakoztató Központ
1222 Budapest, Nagytétényi út 37-43. (+36-1) 424-3000
Mozi
- Palace Cinema Campona
jegyrendelés: (+36-1) 999-6161
Játszóház
- Pán Péter Játszóház
Campona (A Tropicariummal szemben)
1222 Budapest, Nagytétényi út 37-45. (+36-1) 424-3199
Open: Daily 10.00-20.00
Közösségi közlekedés
- Éjjel-nappal hívható információs szám az autóbusz- és villamosjáratokról: (+36-1) 258-4636
www.bkv.hu
© Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal: 1221 Budapest, Városház tér 11. Tel.: *229-2611, fax: 229-2697, e-mail: onkormanyzat@bp22.hu
Honlapszerkesztő: Papp Tibor, e-mail: szerk@bp22.hu, tel.: 06-30-602-0122
Önkormányzati hírek
- A Yohó Bt. törlése
- Június 1-ig lehet jelentkezni az állam által finanszírozott földmegosztásra
- Tanító – Nádasdy iskola
- Közeleg az szja-bevallás határideje
- A CDU-754 forgalmi rendszámú gépjármű ügye
- Megjelent a magánerdős Natura kompenzációs rendelet
- POFOSZ-köszönet
- Már a postaládákban van az egyszerűsített bevallási ajánlat
- Új címere van Józsefvárosnak
- Napközis tanító – Gádor iskola
- Lezárják a gyalogosforgalmat a Növény utcánál
- Önkormányzati pályázatok
Árverésen eladó kivett óvoda és felépítmény

Május 29-ei nyilvános árverésünkön értékesítjük a Tóth József utca 30. sz. alatti kivett kivett óvodát (521 m2) és felépítményt (169+44 m2).
Árverésen eladó kivett lakóház, udvar és felépítmény

Május 29-ei nyilvános árverésünkön értékesítjük a Tóth József utca 36. sz. alatti kivett kivett lakóházat, udvart (209 m2) és felépítményt (181 m2).
Árverésen eladó kivett beépítetlen terület és gazdasági épül

Május 29-ei nyilvános árverésünkön értékesítjük a Pedellus utca 23. és 25. sz. alatti kivett beépítetlen területet (3325 m2) és gazdasági épületet, udvart (800 m2).
Legújabb pályázatok
- Zöldövezet 2012
- Fogyasztóbarát Vállalkozás tanúsítás elnyerése
- Küldj 1 képet! Digitális fotópályázat mezőgazdaságunk közelmúltjáról
- Rajzolj kutatót!
- Szélessávú körzethálózati fejlesztések támogatása / GOP-2012-3.1.2
- Az Én Tihanyim...
- Országos Tárgytervezői-tárgyalkotói pályázat, verseny
- Újrahasznosítás, azaz a szemét metamorfózisa
- Te mit tudsz tenni a környezetért?
- Örkény novellapályázat








