Hírek

A jancsikályhától a Promontor utcai ékszerdobozig
Válogatott labdarúgók vallanak örök szerelmükről, a BMTE-ről, és a Promontor utca sportpályáján eltöltött régi szép időkről
2020-06-02

Hála Istennek, a BMTE képzeletbeli Hírességek Csarnokának még sok olyan lakója van, aki ma is közöttünk él. Az alábbiakban róluk írunk, és néhányukat meg is szólaltatjuk.

Noskó Ernő tizenötször játszott a nagyválogatottban, az Újpesti Dózsa legendás Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársora kögött „takarított” beállósként, védekező középpályásként, és pályafutása vége felé szép éveket töltött a Promontor utcában. Nem akármilyen társakkal...

– Az 1975–76-os idényt ezzel a csapattal kezdtük: Fellegi – Pethő, Tátrai (Kapitány), Noskó, Horváth László – Kisteleki, Tóth Kálmán, Harangi – Zöldi, Jakab, Vizi. Aztán ezzel fejeztük be, amikor 2-1-re megvertük a Bábolnát az utolsó fordulóban, két ponttal lemaradva az NB I-be jutást jelentő második helyről: Fellegi – Horváth László, Kapitány, Vizi – Noskó, Spacsek, Harangi – Zöldi, Jakab, Esterházy, Tóth Kálmán. Nem akarták, hogy feljussunk, pedig például a későbbi feljutó Dorogot is oda-vissza megvertük – emlékezik vissza a sziklakemény fedezet a hősi időkre.

Amikor alkalmanként 3-4 ezer néző is biztatta a Budafokot.

– Pedig milyen körülmények között játszottunk akkor! Amikor hideg volt, bedurrantottunk az öltözőben a jancsikályhába, mi magunk gondoskodtunk a fűtésről, sokszor mi toltuk le a havat a pályáról – idézte fel a hetvenes évek hangulatát Noskó. – De mégis szép volt, mert olyan csapatunk volt, amelyik simán a középmezőnyben végzett volna az NB I-ben.

A legendás veterán egyszer-egyszer ma is kilátogat Budafokra az egykori játszótárs, Jakab János tiszteletbeli elnök meghívására.

– Ott voltam a Promontor utcában, amikor átadták a villanyvilágítást, komolyan mondom, olyan a stadion a régi sporttelephez képest, mint egy ékszerdoboz. Természetesen figyeltem a bajnokság menetét, gratuláltam is Jaksinak, amikor kiderült, hogy NB I-es lett a csapat. Ígérem, ott leszek ősztől a hazai meccseinken! A napokban töltöm be a hetvenötöt, de a Budafokért szívesen „kirándulok”.

Tóth Kálmánnak „hivatalból” sem szabad kihagynia ezeket az élvonalbeli találkozókat, hiszen az egykori kétszeres válogatott szélső még ma is, túl a hetvenötön, sportmasszőrként tartja karban Kovács Dávidék izmait, ízületeit.

– Ugyanolyan nosztalgiával gondolok vissza a hetvenes évek nagy Budafokjára, mint Ernő barátom – mondta az apró termetű labdazsonglőr, aki tíz évet nyugodtan letagadhatna. – Tény és való, hogy rettegtek az ellenfelek a Promontor utcába jönni, abban az 1975–76-os idényben 87 gólt rúgtunk, és igen, a bázisvállalatunknál, a Hungarovinnél finoman a tudtunkra adták, hogy nem volna szerencsés, ha még egy fővárosi csapat játszana az NB I-ben. Pedig micsoda csatársorunk volt Jaksival, Esterházy Marcival, akinek tőlünk indult el a válogatottig, a Honvédig, AEK Athénig ívelő karrierje.

Tóth Kálmán örömmel jött a hívó szóra, amikor Jakab János megkérte, segítsen a masszőrmunkában.

– A vidéki meccseinkre már nem utazom el, de a hazai mérkőzéseken mindig itt leszek az NB I-ben is. Szerintem megálljuk a helyünket, természetesen szükség lesz erősítésre, de ezt megoldja a szakmai vezetésünk... Csak azt sajnálom, hogy a régiek közül többen már nem érhették meg a feljutást, szegény Dobesch Gyuszi vagy a technikai vezetőnk, Schneider Sanyi, a Sneci...

Viszont szerencsére még közöttünk vannak az 1975–76-os sikercsapat oszlopai, Vizi Sándor – a klub ügyvezető elnöke –, Kapitány Sándor, Horváth „Api”, Zöldi Gyuri... Nem is beszélve a korábbi – például Mezey György – vagy a későbbi idők klasszisairól, akik ugyan nem Budafokról lettek válogatottak, de megfordultak nálunk. Szinte végtelen a sor: Pintér Attila, Dragóner Attila, Mörtel Béla, Schróth Lajos, Vanicsek Zoltán, vagy a maiak közül Lovrencsics Gergő, a Ferencváros csapatkapitánya.

(Ch. Gáll András)


Edzőlegendák Sebestől Mészölyig

Nem akármilyen szakemberek dolgoztak Budafokon

Tudták, hogy még Háda József, a harmincas évek Fradijának legendás kapusa is edzősködött Budafokon? Bizony, bizony. A magyar edzői kar krémje fordult meg klubunknál az évtizedek során.

Arról már korábban szót ejtettünk, hogy az eddigi egyetlen NB I-be jutás kovácsa Sebes Gusztáv volt, az Aranycsapat későbbi szövetségi kapitánya, aki 1945-ben az újjászerveződő labdarúgásunk élvonalába kormányozta a BMTE-t. Sebes később elnöke is volt klubunknak.

1952-ben az a Steiner János dolgozott nálunk edzőként, aki később Lengyelországban emelkedett hírnévre, megannyi bajnoki címet szerezve a sziléziai csapatokkal, többek között a Ruch Chorzówval.

Szollár Lajos 1953-tól irányította a csapatot, majd egy igazán nagy név, Rudas Ferenc, a Fradi és a válogatott egykori hátvédje vette kezébe a BMTE-t. Az 1956-os forradalom kitörésekor pedig a bevezetőben említett Háda József trenírozta együttesünket.

Az 1967–68-as idényben Csordás Lajos, a szeretett Csori volt a BMTE vezetőedzője, akit tulajdonképpen korai halála szakított el a kispadtól.

Aztán hamarosan jött a Mészöly Kálmán-féle sikerkorszak, a Szőke Szikla 1971-ben, majd 1974 és 1976 között dirigálta együttesünket, remek eredményekkel. Dobesch Gyula, a BMTE szimbóluma három időszakban is vezette a csapatot, mint ahogy a kétezres években Tóth Bálint is örök tűzoltóként tért vissza időről időre a BMTE kispadjára. A közelmúlt egyik legszebb időszaka Prukner László nevéhez fűződik, aki 2015 és 2017 között volt a Budafok vezetőedzője, vele került fel a gárda az NB II-be, és ütötte ki a Videotont a Magyar Kupában, jutott el a legjobb négyig, ahol csak Prukner korábbi klubja, a Ferencváros állta Kovács Dávidék útját.

– Szép időszak volt, hálával gondolok vissza Jakab József telefonhívására, hiszen akkor kaptam, amikor a Testnevelési Egyetemet leszámítva éppen nem volt munkám – idézte fel a szakember a 2015-ös érkezését. – Nagyon jólesett, hogy a közelmúltban, amikor az NB I-be feljutást ünnepelte a csapat, Jaksi az én nevemet is említette azokéi között, akik emelkedő pályára állították a csapatot. Akkor már Bélteky úr volt a tulajdonos, lépésről lépésre javultak a körülmények, s akkor tudtuk Budafokra csábítani játékosként Oláh Lórántot és Csizmadia Csabát, akik ma már sportigazgatóként és vezetőedzőként oroszlánrészt vállaltak a feljutásban.

Pruknernek elve, hogy nem látogat vissza azokhoz a csapatokhoz, ahol valaha dolgozott, így a Kaposvár és a Fradi meccsein sem járt attól kezdve, hogy elváltak az útjaik. A BMTE-vel azonban kivételt tett.

– Tavaly meghívott Jaksi a villanyvilágítás avatójára, és én eljöttem, mert ez a családias hangulat, amely Budafokra olyannyira jellemző, rabul ejtett. Nem ígérek semmit, de nagyon valószínű, hogy a csapat NB I-es mérkőzéseire is kilátogatok majd.

„Pruki” mindig szívesen látott vendég lesz a Promontor utcában.

(Ch. Gáll)