Hírek

Márványba vésték a mesteredzőnk nevét
Dávid Géza neve is felkerült a kajak-kenu szövetség dicsőségtáblájára
2020-08-01

A sportág huszonkilenc meghatározó, korszakos egyéniségének a neve szerepel a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) székházában az arany érdemérmesek június 25-én felavatott márványtábláján. Az egyik „márványba vésett” legenda Dávid Géza mesteredző, a budafoki kajak-kenu apostola, aki 71 éve fogadott örök hűséget a sportágnak, és akinek a neve egybeforrt a Budai, majd a Lágymányosi Spartacus nevével. És aki nélkül Kolonics György, a tizenkét éve tragikus körülmények közt elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus aligha tudott volna elindulni a világhírnév felé vezető úton.

– A nyolcvannyolcadik évemet taposom, ebben a korban már minden elismerést életműdíjként fogad az ember – mondta lapunknak Dávid Géza. – Valójában 2007-ben kaptam meg az érdemérmet, és a márványtábla is már februárban elkészült, de a járványhelyzet miatt csak most, június végén avatták fel. Kaptam egy oklevelet is, amely tanúsítja, hogy méltán vésték fel a nevemet a táblára.

Dávid Géza tősgyökeres budafoki, közelebbről rózsavölgyi, 1949-ben ismerkedett meg a kajakozással, és huszonkilenc évesen már edzősködött.

– Akkor még Budafokon, az egykori Kutyavilla mellett, illetve magában a Kutyavillában működött a Szpari, amely jövőre ünnepli megalakulása hatvanadik évfordulóját. A régi csónakház alapja még mindig megvan. Remélem, még én is ott lehetek az ünneplők között – reménykedett az idős sportember, aki felidézte a költözés körülményeit is. – 1985-ben építették a 6-os utat, akkor kellett északabbra költöznie a Budai Spartacusnak, és úgy lett belőlünk Lágymányosi Szpari.

Dávid Géza keze alatt megannyi neves kajakos, kenus nevelkedett, közöttük a legendás Kolonics György is.

– Gyurit 1982-ben, tízévesen hozta le Tóth Pista utánpótlásedző, ő volt a legkisebb termetű gyerek a csoportban. Viszont az akaratereje és a technikája óriási volt, 1985-ben már serdülő bajnokságot nyert. 1990-ig volt nálunk, akkor igazolt Csepelre – emlékezett a mesteredző. – Én csak a szakosztály vezetőedzője voltam, Kolónak Notárius József volt a nevelőedzője a Szpariban.

Jövőre lesz 80 éves a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és 60 éves a Szpari. Dávid Géza bízik benne, hogy együtt ünnepelhet a sporttársaival.

– Ebben a korban már nem tervez hosszú távra az ember, de ezt a két jubileumot még szeretném megérni. Büszke vagyok rá, hogy annyi neves versenyző kezdett nálunk, de olyanok is, akikből nem lettek olimpiai vagy világbajnokok, csak derék emberek. Mint például a Varga ikrek, Györgyi és Buda, akiket a nagyapjuk, Pettenkoffer Öcsi, a neves motorversenyző hozott le annak idején a Lágymányosi-öbölbe. Buda Universiadén is eredményesen képviselte a hazát, Györgyiből nagyszerű maratoni kajakos lett, majd most már edzősködik itt nálunk, a Szpariban. Hiába, remek mesterük volt...

(Ch. Gáll András)