Hírek

Révbe ért a dunai hajós
Az uszodában ismerkedett meg a víz szeretetével Őry Zsombor Erős
2020-02-19

A Sportfórum idei díjazottja – a hagyományokhoz hűen titkos szavazás alapján – a Lágymányosi Spari 18 éves kajakos reménysége, Őry Zsombor lett.

Mint a legtöbb vízi sportot űző kisgyermek, ő is először az uszodában ismerkedett meg a víz szeretetével, de kajakos édesapja hatására Zsombor számára is hamar egyértelművé vált, hogy ez lesz az ő útja (is).

– Már hét éve kajakozom. A környezet – a magával ragadó Duna-part –, illetve a társaság volt az, ami igazán megfogott. Nagyon kedves, segítőkész edzőim és csapattársam vannak, öröm együtt dolgozni velük – mondta a fiú, amikor a klubéletről faggattam.

Zsombor 2013-ban, a Lágymányos Spartacus Kajak-Kenu Egyesületben, Kubina Ádámnál kezdett evezni, jelenlegi edzője pedig Bauer Gyula, aki 2014 óta egyengeti az ifjú kajakos pályafutását. A mester szavaival élve a tinédzser szorgalmas, töretlenül felfelé ívelő karrierű fiú, aki rendkívüli ritmusérzékkel van megáldva, ezért is ő az, aki ’sztrókol’ (vagyis az elöl ülő, irányító hajós) a párosban.

Zsombor a meghívást a kerületi Sportfórumra a 2019-es maraton ifjúsági világbajnokságon elért eredménye alapján érdemelte ki. A Kínában megrendezett bajnokságon kajak kettes ifi korosztályban a 22 kilométeres távon győzedelmeskedett (társa a győri Erdélyi Tamás volt). Ezen kívül a síkvízi korosztályos vb-n is ezüstérmet szerzett párjával, az olimpiai távon, 1000 méteren.

– Korábban is voltam már jelölve, de most vittem haza először ezt a címet. Nagyon tetszett a fórum hangulata, különösen az előadások voltak izgalmasak. A hangulat is remek volt, sőt, szerencsére még néhány hírességgel is sikerült beszélgetnem – lelkendezett a kajakos.

A díjat Karsay Ferenc polgármester és Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke, olimpiai bajnok úszó adta át, de beszédet mondott több sporthíresség mellett Kulcsár Krisztián világbajnok párbajtőröző, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is.

Mivel Zsombor még nagyon fiatal, korai lenne nagyratörő álmokról beszélni, de abban az egy dologban biztos, hogy addig szeretne evezni, amíg élvezi azt, és a tőle telhető legjobb eredményeket tudja kihozni magából.

Zsombor – akinek még édesapja is versenyez a veteránok között – az élsport mellett a tanulmányairól sem feledkezik meg. A Csik Ferenc Gimnázium végzős diákja a Testnevelési Egyetemre pályázik, ehhez azonban előtte szükségeltetik egy jól megírt érettségi is. Habár egy élsportoló kamasznak a tanulást összeegyeztetni a versenyzéssel nem gyerekjáték, az akaratereje már biztosan megvan hozzá.

(Gáll Anna)